| |
Környezetvédelmi rendelet 2007.01.29. 11:00:39
Cégénydányád Község Önkormányzata Képviselő – testületének
6 igen szavazatával alkotott
1/2004. (I. 26.)
Rendelete
- A helyi környezetvédelemről, közterületek és ingatlanok tisztaságának rendjéről,
szilárd és folyékony hulladék gyűjtéséről, átadásáról -
Cégénydányád Község Képviselőtestülete az 1995. évi LIII. tv. 46. § (1) bekezdése c. pontjának és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. 23. § és a 31. § (2) bekezdésének felhatalmazása alapján Cégénydányád település tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és megóvása érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve az alábbi
Rendeletet
alkotja.
I. FEJEZET
Általános rendelkezések
1. §
(1) A rendelet célja, hogy Cégénydányád település közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően szabályozza.
(2) A rendelet hatálya egyaránt kiterjed a település közigazgatási területén – kül - és belterület – állandó vagy ideiglenes jelleggel tartózkodó, illetve tevékenységet folytató magán személyekre, jogi személyekre, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb társaságokra.
(3) A rendelet hatálya nem terjed ki a veszélyes hulladékokra.
(4) A köztisztaság és települési környezet fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdekének, megvalósulásának érdekében mindenki hathatósan köteles közreműködni, a szennyeződést, fertőzést eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni.
- 2 -
2. §
(1) Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosának, használójának, haszonélvezőjének, másnak a használatában lévő ingatlanok tisztántartásáról használati joggal rendelkező személynek kell gondoskodnia.
(2) A település egész területén a kommunális szemét, és folyékony hulladék szervezett elszállításáról az Önkormányzat gondoskodik.
3. §
(1) Alapfogalmak:
a) települési szilárd hulladék: háztartási hulladék (szemét) és egyéb szilárd hulladék.
b) háztartási hulladék (szemét): a lakásokban, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, valamint a lakás közös használatára szolgáló helyiségekben, és közterületeken keletkezett szilárd hulladék; salak (beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is) rongy, söpredék; hamu, korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget), kerti és gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, a lakásban folytatott vállalkozási tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkező mennyisége nem haladja meg a rendelet alkalmazása szempontjából szokásosnak minősülő mennyiséget, amely 15 liter/nap.
c) nem háztartási szemét: az emberi ürülék, az állati hulla és trágya , a jég, a hó, a sár, épület vagy egyes részeinek megrongálódásából, bontásából vagy javításából származó nagyobb mennyiségű anyag, továbbá tűz vagy robbanásveszélyes, mérgező, fertőző anyag, valamint a nem lakás céljára szolgáló épületekben (irodákban, intézményekben, üzemekben, üzletekben, stb.), és a hozzájuk tartozó területen, továbbá a vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra szolgáló épületekben keletkezett hulladék, tekintet nélkül arra, hogy a működési tevékenység során keletkezett-e vagy sem.
d) Egyéb szilárd hulladék: a lakásban, és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb mértékű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb., valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék, szemét) az ipari tevékenység során keletkező, a b) pontot meghaladó mennyiségű hulladék, építési törmelék.
e) Folyékony hulladék: a folyékony hulladék meghatározására a 2000. évi XLVI. tv. 3. § d) pontja foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni.
- 3 -
f) Köztisztasági szolgáltatás: megbízás, illetve megrendelés alapján a köztér tisztántartása, a települési szilárd- és folyékony hulladék elszállíttatása.
g) Tisztántartás: az egyes ingatlanok, és közterületek rendszeres tisztítása, hó, és síkosság mentesítése, illetőleg pormentesítése.
h) Kezelés: a települési szilárd- és folyékony hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása, és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása.
II. Fejezet
Az ingatlanok és közterületek tisztántartása
4. §
(1) A község területén lévő ingatlanok tisztántartásáról az ingatlanok tulajdonosai, tényleges használói kötelesek gondoskodni, továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megműveljék, rendben tartsák, gyomtól, gaztól megtisztítsák.
(2) Az önkormányzati tulajdonú közterületek szervezett, rendszeres tisztántartásáról, portalanításáról, általános jellegű takarításáról, síkosság-mentesítéséről, a szilárd burkolatú utak tisztántartásáról, szeméttárolók kihelyezéséről, ürítéséről az önkormányzat gondoskodik.
(3) Magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel rendelkező egyéb szervezetek tevékenysége következtében, a közterületen keletkezett szennyeződés megszüntetése, a szennyeződést okozó szerv, illetve személy feladata.
(4) Köztisztasági szempontból járdának minősül az a gyalogos közlekedésre rendelt kiépített és kiépítetlen útterület, amely az ingatlan telekhatárától az úttest, vagy az árok széléig (szegélyéig) terjed.
(5) Az ingatlan előtti járda tisztántartása az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége. Intézmények, kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek, és más elárusítóhelyek előtti járdaszakaszt a tényleges használónak kell tisztántartani függetlenül attól, hogy a szemét üzleti tevékenységből származik-e. Ez a kötelezettség kiterjed a hó eltakarítással, a síkosság megszüntetésével kapcsolatos feladatokra is.
(6) A tényleges használó, illetve a tulajdonos kötelessége a járda mellett növő gaz kiirtása, a járdára kinyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.
- 4 -
(7) Ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát a szükséghez képest naponként többször is fel kell hinteni. A felhintésre bomló, szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (homok, hamu fűrészpor, kőporliszt) kell használni. E célra tüzelés után visszamaradt, darabos, sérülést okozó anyagot használni nem szabad. A szóróanyag beszerzésről a tisztántartásra kötelezettnek kell gondoskodni. Tilos a járda pétisóval történő síkosság mentesítése.
(8) A járda, és a közút síkosság-mentesítését a tisztántartásra kötelezettnek úgy kell elvégezni, hogy abból ne származzon baleset.
5. §
(1) A közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztántartása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása – az ingatlan előtti szakaszra terjedően – az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.
(2) Járműbehajtók átereszeinek építése, karban - és tisztántartása minden esetben az ingatlan használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.
(3) Az ingatlanon keletkező csapadékvíz saját területen történő elhelyezéséről, illetőleg kiépített csapadékcsatorna esetén az abba történő bevezetéséről – előzetes bejelentés alapján – az ingatlan tulajdonosa gondoskodik.
(4) A csapadékelvezető árokba szennyezett (olajos, vegyszeres stb.) vizet belevezetni tilos! Eldugulás, vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemetet, iszapot, papírt, törmeléket, tűz- és robbanásveszélyes anyagot) a csapadékvíz-elvezető árokba szórni, beleönteni, beleseperni, vagy belevezetni tilos!
6. §
(1) Építési területen, és az építkezés közvetlen környékén (az építkezés előtti területen), az építést végző kivitelezőnek kell biztosítani a tisztaságot.
(2) Beruházások esetén a birtokbavételtől a kivitelezés megkezdéséig a beruházónak (bonyolítónak), ezt követően a kivitelezés befejezéséig a kivitelezőnek kell gondoskodni az általa elfoglalt terület tisztántartásáról.
(3) Építésnél, bontásnál, vagy tatarozásnál a munkálatokat úgy kell végezni, az építési és bontási anyagokat, a kiásott földet úgy kell tárolni, hogy por, és egyéb szennyeződés lehetőleg ne keletkezzen.
(4) Közterületen építési, bontási anyagot a polgármester által kiadott közterület-használati engedélyben meghatározott területen, az engedélyben megjelölt módon, és időtartamig szabad tárolni. Magánterületen engedély nem szükséges, de csak olyan anyagot szabad tárolni, amely közegészségügyi szempontból veszélytelen.
- 5 -
(5) Közterületen bárminemű burkolat (úttest, járda stb.) felbontása csak a jegyző, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a közút kezelőjének hozzájárulásával lehetséges.
(6) Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladék anyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán a kivitelezést végző szervnek vagy személynek el kell szállítani, és a közterület eredeti állapotát lehetőség szerint helyre kell állítani, illetőleg meg kell tisztítani.
(7) Tilos közútra, útpadkára salakot, építési törmeléket, illetve szemetet szállítani, és elhelyezni! Közterületre kihordott szemetet, vagy építési törmeléket az érintett ingatlan tulajdonosa köteles felszólításra 24 órán belül saját költségén összetakarítani, illetve elszállítani.
7. §
(1) Közterületen szennyező anyagot (szemetet, rongyot, egyéb hulladékot) csak olyan módon szabad szállítani, hogy a szállításból semmi ki ne hulljon, por és csepegés ne keletkezzen. Ha a szállítás közben a terület szennyeződik, a szennyeződés előidézője köteles azt eltávolítani, és a további szennyeződés megakadályozásáról gondoskodni.
(2) Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, a köz- vagy magánterület szennyeződik, a szennyeződés előidézőjének azt a fel- vagy lerakás elvégzése után nyomban meg kell tisztítani.
8. §
(1) A község közterületén tilos járművet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyeződést okoz. Lakóházhoz tartozó udvarban ilyen munkákat úgy kell végezni, hogy a szennyeződés közterületre ne kerüljön.
(2) A gondozott zöldterületre járművel ráhajtani, azon parkolni, vagy bármi módon károsítani tilos!
9. §
(1) Közterületen hirdetményt, plakátot csak az e célra rendszeresített helyen szabad elhelyezni. Tilos az építményeket, kerítéseket, élőfákat bármilyen felirattal megrongálni. A közszemérmet, és közízlést sértő feliratokat a tulajdonos 24 órán belül köteles saját költségén eltávolítani.
(2) Épületen (kapun, ablakon stb.) egyéb létesítményben lévő, idejét múlt hirdetményt az elhelyező köteles eltávolítani, legkésőbb a felhívás kézhezvételétől számított 3 napon belül, köteles továbbá az így keletkezett hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról is gondoskodni.
- 6 -
10. §
(1) A közterületek, a sportolás céljára szolgáló területek, valamint a kiránduló- és táborozóhelyek beszennyezése tilos! A köztisztaság megóvása, és a balesetek elkerülése érdekében az említett területen szemetet, hulladékot (üveg, papír stb.), szennyező vagy egészségre ártalmas anyagot kiönteni, elszórni vagy eldobni tilos.
(2) Szemetet, hulladékot csak az arra a célra rendszeresített, és felállított szeméttartóba lehet elhelyezni.
(3) Aki közterületet, kiránduló-helyeket, valamint az itt elhelyezett felszerelési, berendezési tárgyakat beszennyezi, köteles annak megtisztításáról azonnal gondoskodni.
(4) Állati hullát, valamint olyan anyagot, amely a környék levegőjét szennyezi, az egészséget veszélyezteti, vagy élősködők részére táptalajt nyújthat, sem közterületen, sem magánterületen elhelyezni vagy elhagyni nem szabad. Köz- vagy magánterületet fekáliával (emberi ürülékkel) szennyezni tilos!
(5) Elhullott állat tetemét a tulajdonos köteles haladéktalanul a dögtemetőbe szállítani. Közúton történt állat elhullást – ha annak tulajdonosa ismeretlen – a körjegyzőségen azonnal be kell jelenteni.
11. §
(1) Vállalkozói tevékenység ellátásához, magángazdálkodáshoz szükséges gépek, járművek tárolása közterületen tilos!
(2) Alkalmi jelleggel igénybe vett közterület, és az azt körülvevő 10 méteres területsáv tisztántartása az alkalmi használó kötelessége.
(3) Az árusításból keletkező hulladék gyűjtésére zárható edényt kell kihelyezni, és azt saját költségen elszállítani.
12. §
(1) Az épület tulajdonosa gondoskodik arról, hogy az épület tetőzetéről az esővíz, hólé a járdára nem csorogjon.
(2) A település területén lévő tavakba, holtágakba, élő vízfolyásokba, belvízelvezető árkokba tisztítatlan szennyvizet, trágyalevet levezetni, partjait szemét vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezni tilos!
- 7 -
13. §
(1) A járdáról letakarított jeget, havat a közút és a járda között úgy kell elhelyezni, hogy sem a gyalogos, sem a gépjármű forgalmat ne akadályozza.
(2) Tilos az összerakott hó elhelyezése:
- a gyalogos közlekedési útvonalon,
- az útkereszteződésben,
- az úttorkolatban,
- a kapubejárat elé, annak szélességében,
- a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyénél, a jármű megállóhelye, és a járda között,
- a közüzemi, szolgáltatási, felszerelési tárgyon és annak közérdekű létesítményein.
(3) A járdáról a havat, ha szükséges naponta többször is hóesés után azonnal el kell takarítani.
III. FEJEZET
A települési szilárd hulladék kezelése, köztisztasági szolgáltatás
14. §
(1) Az önkormányzat közigazgatási területén a települési szilárd hulladék összegyűjtése, elszállítása és ártalommentes elhelyezése az önkormányzat által szervezett közszolgáltatás alapján a Becker - Pannónia Kft., 3000 Hatvan Esze Tamás u. 2. cégjegyzék száma: 10-09-023367, sz. alatti székhellyel rendelkező közszolgáltató - a továbbiakban közszolgáltató - végzi.
(2) A szolgáltató a háztartási hulladék elszállítását az önkormányzattal kötött megállapodás szerinti gyakorissággal – zártrendszerű kukásautóval végzi, a begyűjtött szemetet Barabás Regionális szilárd hulladéklerakó telepre köteles beszállítani.
(3) Lomtalanításra évi egy alkalommal kerül sor az önkormányzat, és a szolgáltatást végző szerv között egyeztetett időpontban, amelyről a lakosságot előzetesen tájékoztatni kell.
Amennyiben az évi egy alkalommal történő lomtalanítás nem elég, az Önkormányzat a lakossági igényeknek megfelelően, a közszolgáltatóval, a szükségletnek, igénynek megfelelő számú lomtalanításról köt megállapodást.
(4) A közszolgáltató, és az ingatlan használója, illetve tulajdonosa között a közszolgáltatási szerződés ráutaló magatartással ( a szolgáltatás igénybevételével) jön létre. A közszolgáltató az ingatlan tulajdonosával szemben a teljesítést csak jogszabályban, illetve a jelen rendeletben meghatározott esetekben szüneteltetheti, illetőleg korlátozhatja. A közszolgáltató a rendszeres szemétszállításba bevont, valamennyi ingatlantulajdonos tekintetében rendszeresen köteles teljesíteni.
(5) Ha a teljesítés a közszolgáltató hibájából marad el, köteles a szemetet a következő munkanapon elszállítani.
- 8 -
15. §
(1) Az ingatlan használója, illetve tulajdonosa a hulladékot köteles 110 l-es szabványméretű kukában az ingatlan előtt elhelyezni, oly módon, hogy az elszállítható legyen.
(2) Minden szállítás alkalmával maximálisan 1 db 110 literes szabványméretű kuka és 2 db műanyag zsák helyezhető el az ingatlan előtt. A gyűjtőedények, illetve műanyag zsákok ürítése a közszolgáltatást végző feladata.
(3) A keletkező szemét mennyiségének megfelelő számú fedhető szemétgyűjtő edényt, a rendelet hatályba lépését követően 5 évre az önkormányzat biztosítja, amelyet az Önkormányzat az ingatlan tulajdonosának, vagy használójának már átadott. A műanyag zsák beszerzése, a gyűjtőedény pótlása, javítása, tisztántartása, fertőtlenítése a tulajdonos, illetve az ingatlan használójának kötelessége.
(4) Szemetet felhalmozni nem szabad, azt a megadott szemétszállítási napon elszállítás céljából a szolgáltatást végző rendelkezésére kell bocsátani.
(5) A szemétgyűjtő edénybe nem szabad mérgező, robbanó, folyékony, vagy egyéb olyan anyagokat elhelyezni, amely veszélyezteti a szolgáltatást végző dolgozók testi épségét és egészségét, vagy a szállítójárműben rongálódást okozhat.
(6) Ha a közszolgáltatást végző szerv dolgozója azt észleli, hogy a gyűjtőedénybe, vagy műanyag zsákba olyan tárgyakat helyeztek el, amely nem minősül szállítható szemétnek, valamint, ha a nyesedék átmérője a 2 cm-t, kötegelése a 70*40 cm-t meghaladja, annak szállítását megtagadhatja.
(7) A közszolgáltatást végző dolgozóknak a gyűjtőedények megrongálása nélkül kell a szemétszállítással kapcsolatos feladatokat ellátnia.
16. §
(1) A szemétszállítási szolgáltatásért az igénybevevők szolgáltatási díjat kötelesek fizetni, amelyet a közszolgáltatási szerződésben megkötött feltételek szerint a szolgáltató köteles beszedni.
(2) A szolgáltatás ellátásáért a szolgáltatót megillető díjat a képviselő-testület állapítja meg, a közszolgáltatást végző vállalkozóval történt egyeztetetést követően, amelyet a helyben szokásos módon ki kell hirdetni.
(3) A közszolgáltatási díj mértéke az áfát is tartalmazza.
(4) A Képviselő-testület a közszolgáltatási díjat a közszolgáltató kezdeményezésére, tárgyév december 31-éig felülvizsgálja. A közszolgáltatási díj beszedését, valamint a szemétszállítással kapcsolatos ügyintézést a közszolgáltató végzi.
- 9 -
(5) A közszolgáltatási díj nem fizetése esetén az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék közadók módjára behajtható köztartozás, amelynek behajtásáról a közszolgáltató kezdeményezésére a körjegyző gondoskodik.
(6) A (2) bekezdésben meghatározott díj egészének, vagy egy részének megfizetése alól mentes, az az ingatlantulajdonos, vagy használó, aki bizonyítható módon nem, vagy csak alkalmanként veszi igénybe a közszolgáltatást (pl. nem tartózkodik az ingatlanban).
(7) A (6) bekezdésben foglalt esetekben a döntéshozatalra a polgármester jogosult.
17. §
(1) Az egyéb – nem háztartási szemét – összegyűjtéséről és saját költségen történő elszállításáról annak kell gondoskodni, akinél keletkezett.
(2) A szolgáltatási szerződésben meghatározott jogi személyekkel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel az egyéb – nem háztartási – szemét elszállítására a szolgáltatást végző szerv külön megállapodást köthet. Aki a szolgáltatást végzővel szerződést nem köt, arra az önkormányzattal kötött megállapodás az irányadó.
(3) Az egyéb – nem háztartási – szemét gyűjtésére szolgáló tartályok beszerzése, javítása, pótlása, elhelyezése, tisztántartása és fertőtlenítése azt terheli, akinél a szemét keletkezik.
(4) A vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra szolgáló épületekben keletkezett egyéb – nem háztartási – szemét gyűjtésére szolgáló gyűjtőedényeket, műanyag zsákokat általában a tulajdonos, a használó által biztosított helyen, a háztartási szemétgyűjtő tartályokkal együtt kell lehelyezni.
(5) Akinél rothadó vagy bűzös szemét, hulladék keletkezik, annak elszállításáról és megsemmisítéséről haladéktalanul, ha, akinél az ilyen szemét keletkezik annak kell gondoskodni.
18.§
IV. FEJEZET
Az avar és kerti hulladékok nyílt téri égetése
(1) Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget, és a környezetet ne károsítsa, valamint az égetés hősugárzása kárt ne okozzon.
(2) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék).
(3) A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen.
- 10 -
(4) A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.
(5) A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén, olyan eszközöket, és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedésére megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.
(6) A kerti hulladék elszállítására a szervezett, és meghirdetésre kerülő lomtalanítási akció is igénybe vehető.
19. §
A hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól a rendelet nem ad felmentést.
V. FEJEZET
A települési folyékony hulladék kezelése, helyi közszolgáltatás szabályai.
20. §
(1) Az Önkormányzat közigazgatási területén a települési folyékony hulladék összegyűjtése, elszállítása, ártalommentes elhelyezésére az Önkormányzat, mint megrendelő, a közszolgáltatás ellátására Kocsis Lajos, vállalkozói igazolvány száma 4980133 székhelye: Fehérgyarmat, Toldi u. 12. közszolgáltatóval - továbbiakban közszolgáltató - kötött közszolgáltatási szerződést.
(2) A folyékony hulladék elszállítására, ártalmatlanítására, e rendelet 14.§ (4) és (5) bekezdését kell értelemszerűen alkalmazni.
(3) Az ingatlan tulajdonos vagy használójának alapvető kötelessége, hogy a folyékony hulladék keletkezését a lehető legalacsonyabb szinten tartsa az elszállításig – az erre vonatkozó előírások szerint szivárgásmentes zárt aknában tárolja.
21. §
(1) A közszolgáltatás körébe tartozó folyékony hulladék elhelyezése a közszolgáltató kizárólagos feladta, melyet a Tisza - Szamosmenti Közműszolgáltató Kft. üzemeltetésében lévő, fehérgyarmati szennyvíztisztító telepre köteles beszállítani.
(2) A közszolgáltatással kapcsolatos szerződéses jogviszony az ingatlantulajdonos vagy használója és a közszolgáltató között a szolgáltatás igénybevételével jön létre.
(3) Az ingatlan tulajdonos vagy használója, ha az ingatlanán folyékony hulladék keletkezik és gyűlik össze, köteles a közszolgáltatást igénybe venni a folyékony hulladék elszállítására, és ártalommentes elhelyezésére irányuló igényét a közszolgáltatónak bejelenteni.
- 11 -
22. §
(1) A közszolgáltató köteles az ingatlantulajdonos bejelentését követő legrövidebb időn belül, legfeljebb 72 órán belül a bejelentett közszolgáltatási igényt teljesíteni.
(2) A közszolgáltató a folyékony hulladék elszállítását megtagadhatja, ha a hulladékról érzékszervi megállapítás alapján (szag, szín stb.) feltételezhető vagy megállapítható, hogy a leeresztő helyen a hatályban lévő jogszabályok alapján nem ereszthető le.
(3) A (2) bekezdésben, előforduló esetben a keletkezett hulladék szerinti ingatlan tulajdonos, vagy használója köteles a hatályos jogszabályi feltételek szerint gondoskodni, a hulladék elhelyezéséről, vagy szakszerű megsemmisítéséről.
23. §
(1) A folyékony hulladék elhelyezésének, szállításának szolgáltatásáért az igénybevevők a szemétszállítási szolgáltatástól függetlenül, az igénybevevők külön szolgáltatási díjat kötelesek fizetni.
(2) A szolgáltatási díj megfizetésére a rendelet 16. §-át kell értelemszerűen alkalmazni.
VI. FEJEZET
A köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése
24. §
(1) Aki a (2) bekezdésben meghatározott magatartási szabályokat, kötelezettségeket és tilalmakat megszegi, -amennyiben súlyosabbnak minősülő cselekmény nem valósul meg – szabálysértést követ el és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2) Szabálysértést követ el az, s vele szemben az (1) bekezdés szerint kell eljárni, aki
a) az általa használt, illetve tulajdonát, képező ingatlant nem műveli meg, nem tartja rendben, gyomtól, gaztól nem tisztítja meg,
b) szemetet vagy folyékony hulladékot felhalmoz,
c) a szemétgyűjtő edénybe mérgező, robbanó, folyékony vagy a szolgáltatást végző dolgozó testi épségét, egészségét, vagy a gépjárművet, veszélyeztető anyagot helyez el,
d) a szemétgyűjtőedény és környékének tisztántartásáról (takarításáról, fertőtlenítéséről) nem gondoskodik,
e) az ingatlan és az ingatlan előtti járda tisztántartásáról (hó eltakarításáról, síkosság mentesítéséről) nem gondoskodik,
- 12 -
az ingatlan előtti árkot, folyókát, csatornanyílást, átereszt nem tisztítja, vagy a csapadékvíz zavartalan lefolyását nem biztosítja,
f) a beépített, illetve beépítetlen belterületi ingatlan előtti járdán, illetve mellette nőtt gazt nem írtja, a kinyúló ágak, és bokrok nyeséséről nem gondoskodik,
g) az ingatlanán keletkezett csapadékvizet nem a saját területén helyezi el, illetve azt bejelentés nélkül a kiépített csapadékcsatornába vezeti,
h) a járdáról letakarított havat a gyalogos, illetve járműközlekedést akadályozó módon rakja le. Havat útkereszteződésben, úttorkolatban, kapubejárat elé, tömegközlekedéshez szolgáló jármű megállóhelyénél, a közüzemi szolgáltatási, felszerelési tárgyra, közérdekű létesítményre, illetve parkosított területre rakja,
i) gépkocsit tiltott helyen és módon mos,
k) szennyvizet, eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot a csapadékvíz-lefolyó utcai aknába, illetőleg a csapadékelvezető árokba vezet, önt,
j) közkifolyót nem háztartási vízszükséglet kielégítése céljára engedély, illetve hozzájárulás nélkül igénybe vesz,
k) az idejét múlt hirdetményt, plakátot nem távolítja el,
l) építményeket, kerítéseket, élőfát bármilyen felirattal megrongál,
- 12 -
m) közterületen és kirándulóhelyen elhelyezett és általa beszennyezett felszerelési és berendezési tárgyakat nem tisztítja meg,
n) a gondozott zöldterületre járművel ráhajt vagy azon parkol,
o) folyékony hulladékot nem megfelelő aknában vagy gyűjtőedénybe gyűjt,
p) folyékony hulladékot illegális helyen leereszt, ingatlanán szétlocsolja.
Záró rendelkezések
25. §
(1) Ez a rendelet 2004. február 15-én lép hatályba, azonban rendelkezéseit e rendelet 14.§ (1), és a 20.§ (1) bekezdésében meghatározott közszolgáltatókkal megkötött közszolgáltatási szerződéssel összhangban kell alkalmazni.
(2) A rendelet hatályba lépésével a település illetékességi területe, szemét lerakása, tárolása, a rendeletben foglaltaktól eltérően tilos.
26.§
(1) E rendeletben nem szabályozott kérdésekre, az 1995. évi XLII. tv. és a 2000. évi XLIII. tv., valamint a 241/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet ide vonatkozó rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni.
k.m.f.
……..………………………….. …………………………………
Bakó Dániel sk. Dr. Smajda István sk.
polgármester körjegyző
Záradék: A kivonat hiteles az eredetivel mindenben megegyező.
Cégénydányád, 2006. május 4.
…………….…………………….
Dr. Smajda István
körjegyző
|
|
|
 |
|
|
|